10.fejezet

Semmire nem emlékszek mi történt tegnap. Csak arra, mikor hazaértünk Zayn-nel Charlie a házunkban volt. De semmi másra nem. Valami beszélgetést hallok. Azt hiszem anya meg Zayn az.

-Tudod Zayn - hallom tompán - nagyon régen volt az, hogy Carlanál előjött volna a Bipoláris zavarja. Nagyon régen volt. Nem is gondoltam volna, hogy újra megtörténik vele. Azt hittem, hogy már kinőtte. - mondja anya.

*ZAYN SZEMSZÖGE*

Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen aranyos lány, mint Carla bipoláris zavarral küzdjön. Ki tudja hogy, már hányszor fojtotta magába az ilyen dolgokat. Nem is gondoltam volna...Az én Carlam...

-És...Mikor volt útóljára ilyen bipoláris zavara?
-Tizenegy éves volt. Az apukája nagyon be volt rúgva. És sajnos Carlat akkor ütötte meg először és utoljára. Akkoriban Carlat nagyon sok fájdalom érte. Akkor halt meg a nagypapája, és a suliban is csúfolták a súlya miatt. Szóval...Az apja megütötte. Carla-nak akkor volt az első és utolsó epizódja.
-De mit csinált Carla?
-Majdnem leszúrta az apukáját. Ekkor gondolta azt David, hogy Carla nem az ő lánya. Carlanak azóta sem mondtam el mi történt akkor. Csak annyit tud, hogy bipoláris zavara van. De a többit nem tudja.-Carla megszorította a kezem. Alice szeme könnyes lett. - Mindjárt jövök.- és elment.
-Zayn...-suttogja Carla. - Mi történt? - lefolyt egy könnycsepp az arcán.- Mert nagyon fáj a csuklóm.
-Semmi különös, csak nyugodtan pihenj. Csak nyugodtan.-adtam egy puszit a homlokára.
-De már nem vagyok fáradt. -hirtelen rám nézett. Megkönnyebbültem mert Carla szemei visszanyerték eredeti színét. Gyönyörű barna színű szemeit.
-Szeretlek.-Carla felült-Igaz amit anya mondott? - elkezdett sírni - Ugye csak álmodtam? Ezt nem is mondta anya, ugye? - megöleltem.
-Vannak dolgok amiről az emberek nem tehetnek. Ez az egyik. De..
-Akkor apa miattam halt meg? - Carla egyenesen a szemembe nézett.
-Erről szó sincs! - mondta az ajtóból Alice.
-Anya...Hisz azt mondtad hogy...
-Tudom mit mondtam Carla! De ez nem a te hibád! Ez csak David hibája volt. Nem pedig a tiéd! Ilyen hülyeség eszedbe se jusson! Értetted??
-Igen.-Carla magához húzott.
-Csináltam bármi olyan amit megbánnék? - kérdezte feszülten.
-Nem.
-Esküszöl?
-Carla! Nézz rám! - megint kezdett elborulni a tekintete-Hazudnék én neked? Hisz én szeretlek! Vedd már észre! - Carla észhez kapott.
-Sajnálom..Nem tudom mi volt ez. Csak hirtelen..Nem tudom mi történik velem. Ne haragudj.. - felállt az ágyról és elkezdte felvenni a ruháit.
-Carla biztos vagy benne hogy hazajössz?
-Igen. Már nem birok itt lenni. - nagyon gyorsan felöltözött szinte egy szempillantás alatt. Leöltözni már lassabban szokott...

*CARLA SZEMSZÖGE*

Nem tudom mi a franc történik velem, se most már elegem van. Soha az életben nem voltak eddig ilyen hangulat változásaim mint most. De Zayn velem van. Ennek ellenére is.
Fáj a tarkóm.

-Fáj a nyakad? - kérdezi Zayn.
-Igen. Egy kicsit. - mondtam.
-Bocsi az én hibám.
-Miért?
-Mert muszáj voltam beléd döfni egy injekciós tűt. Sajnálom.- és Zayn megölelt.
-Semmi baj. De..Mégis. Mondd már el hogy mi a francot műveltem. Mert..Most már csak rosszabbnál rosszabb dolgok jutnak az eszembe.
-Hát..Először Charliet addig verted még agyrázkódást nem kapott. Aztán megszorítottad egy nővér kezét, ami belilult. Aztán a szíjjak alatt-emelte fel a kezem-teljesen véresre dörzsölted a kezed, hogy anyukádat láthasd. Így mikor bejöttél a kórterembe anyukád azt mondta, hogy nekem kell beadnom a nyugtató injekciót. Odamentem hozzád és vadul, mint egy kiéhezett szexrobot megcsókoltál. -elpirultam. - Azután átvittelek egy másik kórterembe és beléd szúrtam egy injekciós tűt.
-Charlie agyrázkódást kapott. Király.-  elmosolyodtam.
-Igen. Szóval nyugodtan bent maradhatsz még pihenni.
-Én már kipihentem magam.- hátraléptem kettőt és leültem az ágyra-Csak egy kicsit még szédülök. De semmi bajom nincs.-nagyon rosszul lettem.
-Szerintem a sok nyugtató miatt vagy rosszul. Hisz tegnap háromszor is be kellett adni neked. - Úr isten...Három adagot. Az rengeteg. Mintha egy ló lennék.
-Háromszor? - kérdeztem vissza ledöbbenve.
-Igen. Az orvos is ugyanezt mondta. Azt mondta kitartó vagy. És makacs.
-Ez igaz. Akkor mehetünk?-alig vártam, hogy haza érjek.
-Biztos hogy hazaszeretnél menni?
-Igen.
-Akkor menjünk.- és Zayn átkarolta a vállam. Mázli hogy csak egy napot voltam bent. Nem kell semmi ruhát hazavinni.

A kocsiban néma csend volt. Anya rám se nézett. Sőt még hozzám se szólt.
Mikor hazaértünk felment a szobámba. Kopogtak.

-Ki az? - kérdeztem.
-Szerinted? - kérdezi Zayn.
-Gyere be. - mondom. - Sajnálom.
-Mit?
-Hogy olyan bunkó voltam veled. De...- leült mellém.
-Nem kell semmit sajnálnod. Nem tehetsz róla.
-Akkor ki tehet erről?
-Senki. Nem tehet erről senki. Te így vagy tökéletes. Értetted!? - Zayn-re néztem és megcsókolt.
-Nagyon szeretlek. Nem is tudom mit csinálnék nélküled. De most komolyan. Ez a bipoláris izé... Elegem van! Valahogy éreztem hogy másabb vagyok mint mások, de hogy ennyire. Hogy ilyen...Ilyen...Nyomi legyek. Ilyen szerencsétlen. Egyszerűen...
-Te gondolkozol még mielőtt kimondod a szavakat? Hogy mondhatsz ilyen hülyeséget!? Te mindenki számára tökéletes vagy így! De ha nem...Akkor nekem mindig tökéletes maradsz. Te vagy az én őrangyalom. Érted? Te az én egyetlenem vagy!

Nagyon aranyos Zayn, de tudom hogy csak azért mondja ezeket, mert a barátom. És mert szeret. Nagyon szeret. Én is ugyanezeket mondanám neki, ha ez fordítva lenne. De ha az történt volna vele ami velem, nem hiszem hogy ezt mondaná. De lehet hogy azért hiszek neki, mert szeretem. És az agyam azt mondatja velem, hogy neki igaza van, mert ő szeret a világon a legjobban.

*ZAYN SZEMSZÖGE*

Úgy vettem észre Carla még mindig maga alatt van.
Nagyon szeretem, de ő ezt nem hiszi el.
Hirtelen felálltam az ágyról. Carla rám pillantott.

-Gyere ide! - Carla nem értette hogy mi van. - Gyere már ide! - mondtam határozottabban. Odaállt elém és bociszemekkel nézett rám.
-Mit a baj?  -kérdezte. Én csak hirtelen megöleltem.
-Szeretlek! - súgtam a fülébe.
-Tudom...